A Bíróságok Napját ünnepli a Győri Törvényszék

A magyar igazságszolgáltatás történetének egyik legmeghatározóbb állomása 1869. július 15-e volt, ugyanis ezen a napon hirdették ki a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvénycikket, ami deklarálta a bírói függetlenséget, s annak garanciájaként rögzítette, hogy a bíró kizárólag a törvények, a törvény alapján alkotott rendeletek és a törvényerejű szokások szerint tartozik eljárni és ítélni. Erre a jeles eseményre emlékezve ünnepeljük minden év július 15-ét, a Bíróságok Napját.

A Győri Törvényszék elnöke a Bíróságok Napja alkalmából a Bírósági Énekkar és Zenekar által készített zenés kulturális műsorral egybekötött rendezvényen adta át a bírósági szervezet legmagasabb rangú elismerését dr. Tatár Ágnes címzetes törvényszéki bírónak, a Soproni Járásbíróság bírájának, aki ezüst fokozatú Juhász Andor-díjat kapott. A rendezvényen dr. Fehér Krisztina, dr. Konarik Attila és dr. Kovács Gergely címzetes törvényszéki bírói címet vehetett át kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységéért. Az Országos Bírói Tanács sok éves áldozatos munkájának elismeréséül Keleti Lajosnénak, a Győri Járásbíróság tisztviselőjének, és Vámosi Arnoldnénak, a Győri Törvényszék tisztviselőjének tanácsosi címet adományozott.

A Bíróságok Napja alkalmából dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 2016. évben indult Megtartó Program részeként a bírói és igazságügyi alkalmazotti pályán eltöltött szolgálati idő elismeréseként egyszeri juttatásban részesítette a szervezetben dolgozókat.