Óvodások csillogó tekintete és mosolya a Győri Törvényszéken

Gyerkőczsivajtól volt hangos a Győri Törvényszék épülete május 25-én, pénteken. A győri Bartók Óvoda nagycsoportosai az óvoda által kezdeményezett program, a Foglalkozások Hete keretében végiglátogatták a gyerekek szüleinek munkahelyeit, így a bíróságon dolgozók foglalkozásának rejtelmeire is kíváncsiak voltak a gyerekek és a pedagógusok.

 

A legkisebbek – korukat meghazudtoló módon – pontosan tudták, hogy a bíróság épületében nem csak bírók dolgoznak, hanem ügyészek és ügyvédek is, amikor éppen tárgyalás zajlik.

Hatalmas élményt jelentett az apróságoknak a beléptető biztonsági kapun történő áthaladás, némelyikük szorongva lépett a hol sípoló, hol néma csöndben maradó berendezés alá, és boldog mosollyal nyugtázták, ha nem sípolt a masina.

A minden programban lelkesen részt vevő kicsik különös izgalommal próbálták fel a bírói talárt, és ültek benne a pulpituson, majd egymást túlharsogva jelentkeztek szereplőnek a rögtönzött büntetőjogi perszimulációra, ahol Antónia biciklijét elcsente Kristóf, akit villogó talpú cipője és huncut kék szeme buktatott le, na meg az, hogy védője hiába próbálta cselekményét menteni azzal, hogy Kristófot üldözték a nagyobb fiúk, előlük igyekezett elfutni, amihez kapóra jött a kölcsönvett kerékpár, a kérdésre, hogy „ugye így történt az eset Kristóf?”, a vádlott hangosan felkiáltott, hogy „á, dehogy”. A bíróság a kis csínytevőt megrovásban részesítette a játék során, mert fikarcnyi megbánást sem tanúsítva egyébként beismerte az elkövetést.

A program végén nem távoztak üres kézzel a gyerekek: a Justitia-szobrot ábrázoló, színezhető emléklapot maguk pecsételték le, a játékban részt vevő bírók pedig aláírásukkal „hitelesítették” azt.