Az Észak-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium teljes ülése Győrben

Az Észak-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium hagyományt teremtő módon a kollégiumhoz tartozó megyék székhelyének egyikén tartja meg teljes ülését.

Az idei évben a Győri Törvényszék adott otthont a május 24. és május 25. napjára szervezett rendezvénynek, melyet dr. Takács József, a Győri Törvényszék elnöke nyitott meg. A közigazgatási ügyszakban történő létszámbővítés kapcsán a Törvényszék elnöke büszkén számolt be arról, hogy a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság új épületének felújítási munkálatai várhatóan a nyár végére befejeződnek. Az új épület kiválasztásának szempontjait, annak elhelyezkedését és a költözéssel járó feladatokat dr. Ilovszkyné dr. Dobor Zsuzsanna, a Győri Törvényszék elnökhelyettese mutatta be képes prezentációjában.

Köszöntőjében dr. Szőke Zoltán kollégiumvezető hangsúlyozta, hogy a 2018. január 1. napján hatályba lépett új polgári perrendtartás és a közigazgatási perrendtartás kapcsán a kollégium fő feladata az eljárásjogi kódexek alapján kialakuló helyes joggyakorlat egységesítése. A kollégiumvezető a 2017. évet értékelő beszámolóját a kollégium egyhangúlag elfogadta.

A ma már széles körben alkalmazandó és 2018-ra a nemperes eljárásokban is kötelezővé vált elektronikus ügyintézés szabályainak változásairól dr. Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatala Elektronikus Eljárások Főosztályának főosztályvezetője tartott diavetítéssel egybekötött tájékoztatót. Ezt követően a kollégium tagjai kerekasztal beszélgetés formájában tehették fel a vonatkozó jogszabályok alkalmazásával összefüggő kérdéseiket.

A szakmai program csütörtök délután dr. Parlagi Mátyásnak, a Fővárosi Törvényszék kollégiumvezető-helyettesének előadásával folytatódott. Az új polgári perrendtartás egyes rendelkezéseinek értelmezésével és azok gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban számos kérdésre kaphattak választ a kollégium tagjai.

Csütörtökön a szakmai előadásokat követően dr. Gottlieb László, a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökhelyettese városnézéssel egybekötött sétára invitálta a kollégium tagjait, melynek során Győr belvárosának történelmi és kulturális nevezetességeit mutatta be. A szabadprogram a győri Káptalandombon található Szent István-kori székesegyház megtekintésével folytatódott. Az államalapítás korában épült Püspökvár ma is a győri püspökség székhelye, melynek kilátójából a vendégek megcsodálhatták az egyedülálló győri panorámát is.

A regionális kollégium teljes ülésének pénteki napján dr. Vörös-Vilimszky Anna, kollégiumvezető-helyettes mutatta be a 2017. évben befejezett ügyekben felmerülő hatályon kívül helyezések gyakorlatát a közigazgatási ügyszakra vetítve, ideértve az ugyanebben az időszakban a Kúriáról visszaérkezett határozatokat is.

Ezt követően kerekasztal beszélgetésre került sor dr. Barabás Gergellyel, a Fővárosi Törvényszék bírájával a közigazgatási perrendtartás alapján felmerülő jogalkalmazási kérdésekről, kiemelt figyelmet fordítva a keresetlevelek benyújtásának szabályosságát és a visszautasítás jogintézményének alkalmazását rendező jogszabályhelyekre.

A kollégiumi ülés zárásaként dr. Szőke Zoltán kollégiumvezető reménykedését fejezte ki, hogy a hagyományokhoz híven a következő évben Szombathely is vendégül láthatja a kollégium tagjait.