Folytatódik a tárgyalás a győrszemerei halálos baleset ügyében

Tárgyalás időpontja: 
2017. november 23., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége
Ügyszám: 
B.886/2016
Tárgyalás helyszíne: 
9021 Győr, Szent István út 3.
Tárgyaló: 
I. em. 118.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirati tényállás szerint H. A. vádlott az általa vezetett Seat típusú gépkocsival 2016. januárjában közlekedett Ausztria irányából vaszari lakóhelyére. A vádlott három utast szállított, amikor a koraesti órákban Győr felől Pápa irányába haladva Győrszemere térségét elhagyta és az előtte lévő Fiat típusú gépjármű előzésébe kezdett a sebességet növelve. A vádlott helyismerettel rendelkezett, tudnia kellett, hogy 70 km/h sebességkorlátozó tábla következik, valamint a jó látási viszonyok között érzékelhetően szemből egy Skoda típusú gépjármű közeledett.

A vádlott mindezek ellenére megkezdte az előtte kb. 80 km/h-val közlekedő gépjármű előzését. Az előzés során vette észre a szemből érkező járművet, amely miatt hirtelen jobbra kormányzással vissza akart térni a menetiránya szerinti sávba. Ennek következtében nekiment az általa előzött Fiatnak, amely az útról lesodródott és egy fának ütközött. Az ütközés után balra térve tovább haladt és az autó bal oldalával nekiütközött a szemből érkező Skodának, amely ennek következtében az útról lesodródott. Ezután a vádlott gépjárműve a szemből szabályosan érkező Volvónak ütközött.

A baleset következtében a vádlottal utazó három utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette, míg a Fiat utasának sérülései 8 napon túli gyógytartamúak.

Az ügyben ítélethirdetés várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: